ROCCO SIFFREDI

Születési név: Rocco Antonio Tano

 

Született: 1964.05.04. Ortona, (Olaszország)

 

Magasság: 185 cm

 

Pornókarrier időtartama: 1985-

 

Bemutatás:

 

Rocco 1964-ben született az olasz Ortona településén. Két ismerőse, köztük egy rendező, vezették be a felnőtt ipar világába és egyúttal nekik is köszönheti első filmes szerepét is, amelyre 1985-ben került sor. Legelső anális szerepére sem kell sokat várni, ezt 1987-ben prezentálta a nézők elé. Siffredi ezután kiszállt a pornóból és divatmodellként dolgozott, de két év után újra visszatért az üzletbe. Rengeteg adult filmben szerepelt, hatalmas farkával megbolondította a lányokat, akik már jó előre rettegtek a vele forgatott jelenetektől. 1993-ban találkozott Cannes-ban későbbi feleségével, Rosa Caracciolo-val (született Tassi Rózsa), aki egy magyar modell hölgy. 2004-ben bejelentette visszavonulását és életét a családjának és két fiának akarta szentelni, ami nagy vívódást okozott neki, hiszen ő a pornópályára termett. Nem is bírta sokáig, 2009-ben újra forgatni és rendezni is kezdett, valamint azóta is a pornószakmában dolgozik, fiatal magyar tehetségekkel is. Pályafutása során szinte megszámlálhatatlan díjat zsebelt be, ráadásul manapság, 2019-ben, 55 évesen is komoly díjat nyert anális szexjelenetével.

Partnereink

Pornomax.hu Foxxx.hu Szexporno.hu HDporno.hu Pornokiraly.hu Youporno.hu Szexvideok.eu Pornoclub.hu Pornoblog.hu
   

Legkeresettebb címkék

magyar xvideos kismellű nagy bráner nagy fasz nagymellű hármasban tini nagyseggű cicababa milf nagy farok magyar szopás pornhub xhamster magyar tini seggbedugás vékony szopás tini szopás leszbi családi anál szőrös pina borotvált punci milf szopás nagy csöcsök borotvált szopatás punci nyalás redtube seggbekúrás szájba élvezés seggbe kúrás seggbe dugás anya-fia borotvált pina mélytorok szilikon mellek punci érzéki anál dugás leszbi tini puncinyalás kettős behatolás természetes mellek ujjazás maszturbálás amatőr magyar anál anál baszás anyuka magyar leszbi tetovált kézimunka mostoha magyar cicababa interracial gangbang nagy picsa anyuci magyar punci dupla behatolás nagy dákó magyar milf apa-lánya milf punci szőrös punci gruppen szilikon cicik anya-lánya napiszar rosszlányok csúcsvideók szexmix pornox iszex feleség nagy segg tini punci pénzért beleélvezés casting